Majdnem napra pontosan 138 évvel ezelőtt, 1875. november 15-én Bálint Gábor „A mandsuk szertartásos könyve” címmel előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Nézete szerint „Érdekesnek azért e könyvet mondani, mert ez azon vallás szertartásait tartalmazza, melyet minden valószínűség szerint az uralaltaji s így fajunkbéli népek közös ősi vallásának [lehet] tarthatni.” Ezzel kapcsolatban egyből felmerül a kérdés, hogy mi ez a mű és lehet-e arra a célra használni, amire Bálint Gábor kívánta.
A mű mandzsu címe: Hesei toktobuha manjusai wecere metere kooli bithe. A hesei toktabuha, azaz parancsra meghatározott/letisztázott, tehát a lektor maga a császár volt. A manjusa szó szerint mandzsukat jelent, de a mű előszavából kiderül, hogy itt elsősorban a Pekingben élő mandzsukra kell gondolni. A címben szereplő wece- ige egy XVIII. század elejei mandzsu értelmező szótár szerint egyrészt az ősöknek-, másrészt sírnál, szentélyben bemutatott áldozatokat nevezik így. A mete- szó pedig szintén ugyanazon szótár szerint az Égnek bemutatott marhaáldozatot jelöli. A kooli pedig elsősorban törvényt jelent, azaz olyan dolgot, amitől nem szabad eltérni. A bithe szó egyszerűen írást, könyvet jelent. Így a címet úgy értelmezhetjük, hogy a császár által meghatározott szokások gyűjteménye, ami a mandzsuk által az ősöknek, sírhatnál, szentélyben bemutatott áldozatok-, és a Égnek bemutatott marhaáldozat szabályait tartalmazza. A továbbiakban azonban egyszerűen Szertartásos könyv-ként fog szerepelni.
1746-ban keletkezett a császár parancs, ami elrendeli ennek Szertartásos könyv összeállítását:
musei manjusai daci banitai ginggun unenggi . gūnin hing seme ofi . abka . fucihi . enduri be gingguleme jukteme . wecere metere dorolon be umesi ujelembihebi . hala halai manjusai . meni meni ba na i doro be dahame . wecere metere tuiburengge . heni tani majige encu ba bicibe . amba muru giyalabuhangge hon goro akū . ishunde gemu adališambi . meni gioroi hala wecerengge oci . dergi booci fusihūn . wang gung ni boode isitala . yooni forobure gisun be oyonggo obumbi . nenehe fon i samasa gemu bade baniha niyalma . ajigen ci manjurame taciha turgunde . yaya wecere . metere tuibure . ulin gidara . uyun jafara . hūturi baire . suwayan bure . gasan dulebure . usin wecere . morin i jalin wecere jergi wecen de . yooni acara be tuwame baita de teisulebume . sain gisun banjibume forobume jalbarimbihe . amala samasa manu gisun gemu ulandume tacihangge ofi . ulan ulan i hūlahai forobure jalbarire gisun i da hergen . da mudan de ulhiyen ulhiyen i acanahakūbi . te bicibe dorgici delheme tucibuhe wang sai boode jalan jalan i ulanduhai ishunde acanarakū . meni meni encu oho sere anggala . uthai dolo wecere metere jergi wecen de forobure jalbarire gisun i dorgi de . inu fe gisun . fe mudan de majige acanarahūngge bi . te aika amcame tuwancihiyame dasafi bithede tutabume ejerakū oci . ukame genehei . goidaha manggi . ele melebure tašarabure de isinara be akū obume mudarakū . tuttu ofi . cohome wang ambasa be tucibufi . gingguleme narhūsame baicabufi . hacin meyen be faksalame arabume . wecere tetun i doron be nirubufi . siran siran i tuwabufi . wesimbubufi mini beye tuwancihiyame dasame kimcime toktobuha . forobure gisun i dorgi hergen mudan acanarakūngge be . eici amcabuha sakdasa . eici ba i urse de aname fonjifi . bi kimcime dasame toktobuha . jai baitalara jaka hacin i dorgi . nan mu moo jergi daci manju gisun akū . nikan gisun be dahame hūlarangge be. gemu gūnin be gaime . manju gisun ubaliyambuha gebulefi . uheri ninggun debtelin obume banjibuha . ede manjusa i fe doro enteheme goidatala waliyabure tašarabure de isinarakū be dahame . mini wecere doro be ujeleme wesihulere gūnin be iletuleci ombi . te weyileme šanggaha be dahame . erebe uthai manjusai wecere metere kooli bithe seme gebule . alifi icihiyaha wang ambasa hafasai gebube inu dosimbime arakini sehe
A mandzsuk természete ősidőktől kezdve tisztelettudó és egyenes, lelkületük állhatatos. Így az Eget, buddhákat és a szellemeket is tisztelik, rendszeresen mutatnak be áldozatokat nekik. Nagy figyelmet fordítanak az ősöknek és az Égnek szánt áldozatok hagyományaira. A különböző nemzetségű mandzsuk mindegyike a helyi szokásokat követi, így emiatt előfordulnak kisebb eltérések az ősöknek és az Égnek szánt áldozatok bemutatásakor, de fő vonalaikban nincs különbség, egymással megegyeznek. A mi Gioro [=császári] nemzetségünk az áldozati szokások kapcsán a császári családtól kezdve az uralkodói leszármazottak és más nemesek háztartásaiig bezárólag mindenhol nagy fontosságot tulajdonítunk az imák szövegeire.
Korábban mindenhol éltek sámánok, kiskorúktól fogva mandzsu nyelvet tanultak, így az ősöknek és az Égnek szánt minden áldozatnál, az áldozat bemutatásakor, az áldozat előkészítésekor, a ráolvasások végzésekor, a tésztaáldozat elvégzésekor, az átkok eltávolításakor, a jó termésért hozott áldozati szertartáskor, a lovakért bemutatott rituálék során tudták, hogy mi a helyes, megfelelően hajtották végre a szertartásokat, odaillő szavakat használva helyes dallammal imádkoztak. A későbbi sámánok a mi nyelvünket csupán egymástól tanulták [=azaz nem voltak anyanyelvűek], így a hagyományozódás folytán a szellemek hívásához használt imák szavai és dallama lassacskán helytelenné vált. Mostanra a császári családból származó leszármazottak háztartásaiban a nemzedékeken keresztül való hagyományozódás folytán az imák már nem egyformák. Nem csak, hogy mindegyik másmilyen lett, hanem a nemzettségi, ősöknek és az Égnek szánt áldozati szertartásoknál mondott imák a régiek szavaival és dallamaival sincsenek már összhangban. Ha most nem lesznek ezek megfelelően kijavítva és nem lesznek írásba foglalva, akkor hosszú idő eltelte után még több hiba lesz bennük, és már nem lesz lehetőség a korrigálásra. Ebből kifolyólag uralkodói leszármazottakat és más előkelőket bíztam meg, lelkiismeretesen és tüzetesen megvizsgáltattam a különböző szertartásokat, majd fejezetenként írásba foglaltattam. Emellett az áldozati tárgyak képeit is lerajzoltattam, egymás után sorba rakattam őket. Végül alázatosan bemutatták a művet, amit személyesen vizsgáltam meg, kijavítottam a hibákat és letisztáztam. Az áldozati imák pontatlan szavait és dallamait vagy értő sámánoktól, vagy más vidéken lakóktól kérdeztem meg, végül megvizsgáltam és véglegesítem őket. A felhasznált tárgyak között volt pl. a nanmu fa, amire soha sem volt mandzsu szó, a kínai kiejtésük szerint hívták őket. Lényegüket megragadva mandzsu nyelvre fordítottam le ezeket a szavakat, így adtam nekik nevet. Végül hat kötetben állíttattam össze a művet. Így mutatom ki nyíltan a szándékomat, miszerint az áldozati szertartásokat ápolni és tisztelni kell, hogy a mandzsuk régi szokásai soha se vesszenek el és hibátlanok maradjanak. A művet elkészülte után nevezzék a Mandzsuk által az ősöknek és az Égnek szánt áldozatok szokásgyűjteményének. A munkában résztvevő uralkodói leszármazottak és más előkelők nevei kapjanak helyet benne.
A parancs szövegéből látszik, hogy a császár a régi imáknak és szokásoknak elhalásától félve kánonba kívánja foglalni azokat. Itt természetesen nem a mandzsúriai, hanem az udvari sámánizmusról van szó.
Abkai Wehiyehe (itthon Csienlung, Csianlong stb. név alatt fut, 1735-1796 között uralkodott), ő adta a parancsot
A műben a szertartások rövid, külső szemlélő nézőpontjából való nagyvonalú leírása és az imák (egy imát itt is lehet olvasni: http://bicig-bithe.blog.hu/2012/04/08/aldozat_az_idosekert ), áldozati szövegek ismertetése öt kötetet foglal el, a hatodik kötetet az illusztrációk töltik ki. A szertartáshoz használt tárgyak pontos képe szerepel itt. Ezek egy része teljesen hétköznapi tárgy, kevés olyan van, ami csak sámánszertartáshoz használatos. Az ábrák a fennmaradt tárgyakkal teljes összhangban vannak.
csörgős sámánkötényke képe a Szertartásos könyvből
csörgős sámánkötényke fotója a mukdeni palotamúzeumból
A mű jól beilleszkedik a mandzsuk „visszatérés az eredethez” programjába. A már száz éve Pekingben lakó mandzsu elit teljesen elszakadt az őshazától. Mandzsúria és a korai küzdelmes történelmük valami romantikus képben jelenik meg előttük. Ezt próbálják feltámasztani a könyvek lapjain, illetve a valóságban is. Remek példa erre a császári vadászat, amit 1741-től kezdve évente újra megrendeznek. Ez egy hajtóvadászat, csak mandzsuk és mongolok vehettek rajta részt. Korábban az ehhez hasonló nagy hajtóvadászatok elsősorban katonai gyakorlatnak számítottak és összhangban volt az akkori életformával. A XVIII. században egy romantikus vízió nyomán csak a formát tudták feltámasztani, a tartalmat nem. Ugyanez a probléma a Szertartásos könyvvel is.
vadászat, a kép középpontjában sötét ruhában magát a császárt látjuk, az elejtendő fenevad: egy tapsifüles
Ennek fényében megállapítható, hogy arra a célra, amire Bálint Gábor kívánta ezt a művet használni, teljesen alkalmatlan. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy a XVIII. században milyen szertartásokat végeztek a mandzsu császári udvarban.
Annak ellenére, hogy a Szertartásos könyv nagyon fontos forrás, a mai napig nincsen kiadva az eredeti mandzsu szöveg és magyar nyelvre is csak részletek vannak lefordítva (akiket érdekel: Melles Kornélia: Nisan sámánnő (mandzsu vajákos szövegek). 1987 (a könyv második részében vannak a Szertartásos könyvből vett részletek). Reméljük valaki majd valamikor nekiáll ennek a munkának és kiadja az egészet.