mongγol bičig & manju bithe

A kínaiak felett törpe kisebbségben uralkodó mandzsuk nem tehették meg, hogy figyelmen hagyják a meghódoltak kultúráját és hagyományait. Jó példa, hogy 1644-ben, mikor bevonultak Pekingbe, akkor az egyik első dolguk az volt, hogy hagyományos kínai szertartás szerint eltemették a korábbi ming császárt, az ellenfelüket, majd bemutatták azokat az áldozati szertartásokat, ami a mindenkori kínai uralkodó feladata volt.
  A kínai írásbeliséghez képest a mandzsu egy nagy semmi volt. 1599 óta volt csak írásuk, amit a mongoloktól vettek át. Valahogy bizonyítani akarták, hogy a mandzsu kultúrának vannak kapcsolatai a kínaival. A Mandzsu birodalom megalapításának stratégiája (daicing gurun i fukjin doro neihe bodogon i bithe) előszavában erre próbál kísérletet tenni a mandzsu uralkodó (Abkai Wehiyehe 1735-1796):

golmin šanyan alin i yendere sugdun borhofi . bulhūri omo i jakade fulgiyan tubihe nunggehe ferguwecun be kimcici . jeo gurun i wang ni yendehe de hengkišeme okdokongge . birai dalin de burga be bukdafi tehe de adališaha . heo ji i banjire de . gasha asha sarafi dasihangge . šehun bigan de saksaha deyeme jifi tomoho ci encu akū bihe

Ha megvizsgáljuk azt a csodát, ahogyan a Hosszú Fehér-hegyen életerős lelkek gyűltek össze, majd a Bulhuri tónál[egyikük] lenyelt a piros gyümölcsöt, akkor látjuk, hogy az, hogy a Zhou birodalom uralkodója hatalma kiteljesedése után elvárta a hódolatot, az olyan mint mikor a folyóparton fűzfaágakat összevonva trónszékre ült [a mandzsuk őse], és az, hogy Heo Ji-t születésekor egy madár takarta be, az nem különbözik attól az eseménytől, mikor egy sivár réten egy szarka repült és telepedett meg [a mandzsuk őse fején].

A szöveg eléggé tömör, az első mondata utal a mandzsu eredetmondára (http://bicig-bithe.blog.hu/2011/02/04/cseresznye_es_nemi_eroszak ) utal. A Zhou birodalommal (Kr. e. 1046–256) kapcsolatos sztorit egyelőre homály fedi, valami olyasminek kell lennie, hogy meghajoltak az új uralkodó előtt. Ezt hozzák kapcsolatba a mandzsuk ősével, akit felcseperedése után egy folyóra bíztak. Miután partra került fűzfából egy trónszéket épített magának, és azon várta a hódoló embereket, akik meg is érkeztek hamarosan és uralkodójuknak tették.
                     az alattvalók viszik a mandzsuk ősét, a fűzfaszéket otthagyják a folyóparton
A második hasonlítás egy régebbi eseményt idéz, ami a Dalok könyvében szerepel és az egyik mezőgazdasági kultúrhéroszról szól. Weöres Sándor fordításban így hangzik: (a fiú az a bizonyos Heo Ji itt Köles Herceg néven fut)

Kitették a fiut keskeny útra:
marhák, juhok lábuk közt táplálták;
kitették a síkság erdejébe:
ottan erdő-irtók megtalálták;
kitették a síkos, fagyos jégre;
betakarták a madárkák;
elköltöztek a madárkák,
fázott, sírt a Köles Herceg,
mert erős volt, messze hangzott,
nagy sírása csengett-bongott.

Ez az esemény van összekötve azzal a mandzsu eredetmondában szereplő epizóddal, hogy az egyik őst üldözik, vérét akarták venni, mikor már majdnem elkapták, akkor egy sivár réten egy szarka szállt a fejére, amitől az üldözői úgy látták őt, mintha egy fa lenne, így szem elől tévesztették. Egy madár oltalmazta őt.
                                    a mandzsu ős fején a szarkával
Jobban megvizsgálva a két történetet, csak annyi a közös bennük, hogy egy madár oltalmazza a főszereplőt, de egyébként semmiféle kapcsolat sincs köztük. Kicsit erőltetett, de valószínűleg jobb párhuzamokat nem találtak.
  Ahogy látszik, párhuzamokat a föld alól is elő lehet ásni, az persze más kérdés, hogy mennyi közük van ezeknek egymáshoz.