mongγol bičig & manju bithe

1690. szeptember elején hatalmas csata bontakozott ki Pekingtől pár száz kilométerre, a Vörös Köd nevű helyen. Az egyik oldalon a mandzsuk, a másik oldalon az ojrát-mongolok álltak Galdan vezetésével. Az ütközet a mandzsuk győzelmét hozta, Galdan elmenekült. Az ütközet kapcsán egy érdekes apróságot találunk a Bolor toli (Kristálytükör) című műben, amit Dzsimbadordzsi állított össze a XIX. század közepén (tehát a csatát biztos nem látta, bár lehet, hogy művének ez a része pont egy szemtanúra vezethető vissza). A kérdéses rész:

ulaγan budung kemegci γajar bošiγtu-yin cerig-lüge bayilduγaqui-tur qaγan cerig yekede daruju . bošoγtu dutaγan jaγun modu kemegci γajar orγabai .. tere olan cerig dotor-a ükügsen kümün-ü kegür dakin boscu ruwala boluγsan γarabai kemedeg ..

[A mandzsuk] a Vörös Köd nevű helyen összecsaptak Galdan seregével, és nagy győzelmet arattak. A vereséget szenvedett Galdan egészen a Száz Fáig menekült. Azt beszélik, hogy az elesett katonák holttestei közül néhányan felkeltek, és hulladémonként kísértettek tovább.

Úgy tűnik zombik lepték el a csatateret, nevezhetjük őket akár hulladémonnak is. Az idézetben a ruwala szó szerepel, ami ránézésre sem mongol. Kis keresgélés után kiderült, hogy ez valójában a tibeti ro langs szó átírása. A dolognak kicsit jobban utánajárva az Ötnyelvű szótárban megtaláltam ezt a ro langs szócskát, mellette mandzsuul a bujaka (ez elvileg kísértetet jelent), mongolul pedig a γangγadba szó szerepelt, ami számomra teljesen ismeretlen volt. Kowalewski nagyszerű szótárában utánanéztem ennek, a jelentés az volt, amit vártam, sőt, a tibeti szót (ro langs) is hozza szótár. A kör bezárult. A mongol történeti művekben egyébként se ro langsok, se γangγadbák nem szaladgálnak gyakran, ez volt az első találkozásom velük. Reméljük az olvasók sem fognak ilyen lényekkel gyakran összefutni.

Párizsban, 2011 június 9-én, a délelőtti órákban elkelt egy 18. századi, arany-fekete tanka, ami Kanakamuni buddhát ábrázolta. 27150 eurót csengetett ki a kép a új tulajdonosa ( http://www.sothebys.com/en/auctions/ecatalogue/2011/arts-dasie-pf1107/lot.115.html ). Valószínűleg a tanka felső részében lévő szövege igézte meg őt ennyire. Tibeti, mandzsu, mongol és kínai nyelven olvasható Kanakamuni buddha versikéje. Hogy pontosan ki volt Kanakamuni, abban nem mennék bele, de sosem volt divatos buddha, viszonylag kevés ábrázolása maradt fent. A versikéjének eredetéről, hagyományozódásáról, fordításairól semmi sem tudok.
A vers mandzsu változata:

aisin mutehe fucihi i irgebun .

enduringge beye seme memererakū oci fucihi be sabumbi .
ede unenggi be sabuci fucihi ci encu akū .
erdemungge mergese sui i banin be untehun seme safi .
enteheme ler seme elehun banjire bucere de gelere ba akū

Kanakamuni buddha verse

Ha nem törekedsz makulátlan testre, akkor meglátod Buddhát.
Ha ennek megérted az igazságát, akkor Buddha és közted nem lesz különbség.
Miután a bölcs megérti, hogy a bűn hiábavaló,
Mindörökké nyugalomba kerül, se a születés, se a halál nem fenyegeti már.

A vers pontos mondanivalójának a megfejtését az olvasóra bízom, de felhívnám a figyelmet a formájára. Rím terén minden sor ugyanúgy kezdődik, ami jellegzetessége a mandzsu (és a mongol) verselésnek. A sorok vége keresztben összecseng, A, B, A, B lenne a rímképlete, bár a -mbi és a -fi sorvéget kicsit határesetnek érzem, hogy jól összecseng-e. Érdekes még az e betűk tobzódása, ez a sorkezdő e-ket akarja erősíteni, pl. a beye seme memere- vagy az enteheme ler seme ele- részletek.
  A versnek a mongol változatában a szó eleji egyezések nehéz kérdését gordiuszi csomóként oldották meg, minden sor a nom-un ragozott szóval kezdődik, ez nem egy elegáns megoldás. Valószínűleg a mongol változat fordítását kiadták egy tanoncnak, aki csak így tudta megoldani. Érdekesség, hogy a mandzsu és a mongol változat tartalmilag is néha kicsit eltér egymástól. Ráadásul Kanakamuni buddhának még rendes mongol nevet sem tudtak adni. A vers egyébként:

k'anak'amuni burqan silüglesen šilüg .

nom-un bey-e-yi ese barimtalabasu mön kü burqan-i üjimüi .
nom-un cinar ünemleküi unubasu anggida busu .
nom-un cinar-tur kilince ügei-yi medegsen merged .
nom-un aγar-a amuci törökü ükükü-yin ayimal ügei bolumui .

Akinek van kedve és ereje, az a kínai, illetve a tibeti változatot feldolgozhatná, és akkor talán kiderülne, hogy melyik változat volt a többinek forrása.

Légy szerény, mint az ibolya, melyet havas réten is elárul illata! - talán ez volt Nurhacsi mottója, legalábbis az egyik 18. századi jellemzése alapján. A mandzsu birodalom megalapításának stratégiája (dacing gurun i fukjin doro neihe bodogon i bithe) c. nagy sikerű mű elószavában Nurhacsi fényes tettei mellett pár szót találunk a jelleméről is, többek között ezt olvashatjuk:

umesi elgiyen tumin okini seme malhūn hibcan be tacibuha

A hivalkodó fényűzést elvetette, a mértékletességet, takarékosságot hirdette.

A jellemzést egy apró történet világítja meg:

taizu hūwangdi emu inenggi abalame tucifi . nimanggi teni galaka turgunde . orho oilo šaturnaha nimanggi de etuku usihiburakū seme fosomifi yabure de . hiyasa jendu hendume . han de ai jaka akū . emu etuku be hairara aibi sehebe . taizu hūwangdi donjifi injeme hese wasimbuhangge . bi etuku akū seme hairarangge waka . bi kemuni etuku be suwende šangnambikai . nimanggi de usihibure anggala . bolgo oci antaka . mini beye kemungge malhūn i yabure be . suwe jing alhūdaci acambi sehe .

Egy napon Nurhacsi vadászni ment. Akkortájt állt el a havazás, nem akarta az uralkodó, hogy a fűszálak hegyén olvadó hó átnedvesítse a köntösét, így feltűrte azt. A kisérete súgdolózni kezdett: - Mije ne lenne meg az uralkodónak? Miért kíméli ennyire a ruháját? Meghallotta ezt Nurhacsi, és felnevetett, majd így szólt hozzájuk: - Nem gondolom, hogy hiányom lenne a ruhákból, és azokra áhítoznék. Az öltözeteimet mindig nektek szoktam jutalomként adni. Helyes lenne, ha most vennétek példát rólam, míg a hó nem nedvesíti, és nem koszolja össze a tiszta a ruháitokat.

                               bár itt futott az út, mégis a réten mentek, vadnyulak reményében
Mennyire lehet hiteles ez a történet? A források hiánya miatt nem lehet leellenőrizni a sztorit, de akár meg is történhetett. A vadászat nagyon fontos szerepet töltött be a 17. században élt mandzsuk életében, harcra és csatákra felkészítő „sport” is volt, ami a 18. század elején háttérbe szorult, de a század végére felértékelődött, mint ahogyan szinte minden, amit a hagyományos mandzsu életmódhoz lehetett kötni (pontosabban annak az idealizált változatához, amit felületesen a lóhátról való nyilazással lehetne azonosítani).
  A 18. század végére az idejük nagy részét Pekingben töltő mandzsu elit teljesen elszakadt a gyökereitől, az identitás megőrzése végett megpróbálták feltámasztani a régi életmódot, ami elhanyagolható sikerrel járt. Valószínűleg ez az idézet inkább ennek a kornak a hangulatát tükrőzni, azt ahogyan próbálták elképzelni a régi daliás időket, a romlatlan mandzsu ősöket. Hogy aztán ez valóban így történt-e vagy sem, az talán nem is volt fontos a 18. századi mandzsu elit számára.

A zászlónak is van lelke – gondolták a mandzsuk és a mongolok. S ha lelke van, akkor biztos, hogy valahogy a kedvére lehet tenni. Simogatni kellene? Vagy becézgetni? Inkább vérrel fröcskölni!
  A mandzsu birodalom megalapításának stratégiája (daicing gurun i fukjin doro neihe bodogon i bithe) című műben, ami 1644-ig tárgyalja a mandzsu történelmet, több helyen is olvashatunk zászlónak bemutatott áldozatról. A legtöbb helyen csak ennyit: jakūn ihan wafi turun wecefi – nyolc marhát megöltek, feláldoztak a zászlónak. A legtöbb esetben kiírják a marhák számát, ami minden esetben nyolc. Hogy miért pont nyolc az egyelőre kérdéses előttem. A zászlóáldozat mindig valami harci cselekményhez kapcsolódik. Egy esetben ez részletezve is van: cooha etehe doroi jakūn ihan wafi . turun weceme abka de alame wecehe . A győzelmi szertartás keretében nyolc marhát áldoztak a zászlónak, majd az Égnek jelentették a hőstettet.
  A mandzsu zászlóáldozattal kapcsolatban az az érdekes, hogy 1636 után (amikor is újraalapították a birodalmukat) nem hallunk ilyen szertartásról. Lehet, hogy szorgos cenzorkezek húzták ki ezeket a sorokat az 1636 utáni mandzsu történelemből. Emlékeim szerint a XVIII. századi Mandzsu szertartásos könyv sem említ már zászlóáldozatokat, lehet, hogy addigra már teljesen kiment a divatból. (Azt a feltevést, hogy buddhista hatásra szalonképtelenné vált, elvethetjük, ugyanis vannak olyan szertartások, amiben vért, szívet és hasonló dolgokat használnak - akár emberit is. Egyszer egy láma azt magyarázta nekem, hogy jó dolog egy bűnös ember szívét feláldozni valamely istenségnek, mert ez segítheti abban, hogy újra emberként, és ne csúszómászóként szülessen újjá.)
  A XVII. században a mongolok sem maradtak le a mandzsuk mögött, sőt! Ligdan kánról (1604-1634) jegyzi fel a mandzsu krónikás, hogy 1620-ban a hozzá küldött követet, ubasi be lindan han wafi turun wecehe. Azaz Ubasit Ligdan kán feláldozta a zászlónak. Itt nyilván valami harci zászlóra kell gondolnunk. Ez a szokás állítólag még az XX. század elején is megvolt a mongoloknál. Kitépett, de még lüktető emberi szívekből fröccsenő vérrel áldoztak a harci zászlóiknak – állítólag.
                                        a marhákat mind feláldozták, csak a birkák maradtak

Az amatőr nyelvészkedésnek idehaza sok követője akad, egyik korai vezércsillaguk Horvát István (1784-1846) volt. 1825-ben megjelentetett Rajzolatok a Magyar Nemzet legrégibb történeteiből c. kötetével múlhatatlan érdemeket szerzett, nyelvészeti adatokkal kívánta demonstrálni, hogy valójában mindenhol magyarok voltak. Horvát István mongol kortársa egy bizonyos Na Ta álnéven alkotó tudós fő volt, aki 1817-ben fejezte be az Altan erike (Arany-olvasófüzér) című történeti munkáját. Ebben egy igen meghökkentő részt olvashatunk a híres tang-kori szerzetes, Hszüancang (Xuanzang 玄奘, 602-664) kapcsán.

Jan nak' coi jüng [=rgya nag chos' byung] kemekü nanggiyad yosun-u sudur mak'ada-yin oron-u baγsi rabak'ar-a matar-a kiged od cüng kemekü ba tang sang lama kemen aldarsiγsan quwan cang baγsi-tan mongγol oron-dur ögede bolun mongγol-un ye keo qo nan qaγan-u takil-un oron bolbai kemegsen-u ye keo kemegsen inu yeke . ko nan kemegsen inu qaγan kemegsen mongγol üge . kitad bicig-tür ayas ebderejü teyimü ner-e boluγsan [...] tere caγ-tur tende mongγol olan ayimaγ nutuγ yeke ulus maγad bui büged kelekü üge cü edüge man-u endeki mongγol ügen-dür adali metü.

Dzsan Nak Csoj Dzsüng című, kínaiakról szóló műben az áll, hogy két magadai mester, Rabakara Matara és Od Csüng, Hszüancang szerzetessel, aki Tang Szang láma néven vált ismertté, mongol földre jött. A mongol Je Keo Ko Nan kán tanítói lettek. Ebben a részben a Je Keo az a Jeke [=yeke, nagy/hatalmas], a Ko Nan pedig a kagán [=qaγan, kán/uralkodó] mongol szó. A kínai szövegben eltorzul a kiejtés, ezért lettek ilyenek a szavak. […] Egyértelmű, hogy abban az időben a mongolok sok törzse, területe egy nagy birodalom volt, és a beszélt nyelvük is a mostani mongol nyelvünkhöz volt hasonló.
                                                             Mongol? Netén egy türk?
Az idézetben egy számomra ismeretlen tibeti munkáról van szó (rgya nag chos' byung), de a lényeg inkább az utolsó három mondat, Na Ta kommentárja. Az egyértelmű, hogy a VII. században nem mongolokról, hanem türkökről lehet csak beszélni, azonban a türkök teljesen hiányoznak a mongol történeti gondolkodásból és művekből is, így teljesen kézenfekvő volt a szerző számára, hogy mongolokkal találkozott a híres kínai szerzetes. Na Ta valószínűleg nem a mongol őstörténetet akarta fényezni (ez csak akkor lett volna lehetséges, hogy ha a türkök benne lettek volna a köztudatban), hanem csak azt kívánta bemutatni, hogy már Hszüancang idejében is érdeklődtek a mongolok a buddhizmus iránt. Bárhogy is van, szerintem Horvát István és Na Ta eleinte kellemesen eltársalogtak volna egy kancsó bor társaságában, majd összevesztek volna, hogy a hunok mégis kinek az ősei voltak, végül egymás nyakába borulva, könnyes szemekkel, elcsukló hangon suttogták volna egymásnak, hogy testvérem...

Vannak tárgyak, amik kitüntetett szerepet kapnak a történelemben. Az egyik ilyen egy arany Mahakála szobor, amit Phagsz-pa láma készített a mongol uralkodó (Kubiláj) kérésére, még a XIII. században.
  A szobor később több forrásban is feltűnik, egyesek ezt a szobrot tartják az egyik kulcsnak a mongolok mandzsuknak való behódolásában. Kicsit járjuk körbe ezt a szobrot, mit találunk róla a mongol, és mit a mandzsu forrásokban? Most nem fogom bemutatni az összes szöveget, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik, legyen elég kettő, egy mongol és egy mandzsu.
  A mongol forrás Na Ta 1817-ben befejezett Altan erike (Aranyolvasófüzér) című műve. A történet háttere, hogy az utolsó mongol nagykán, Ligdan kán (1604-1634) élete végét a mandzsukkal folytatott acsarkodásban töltötte, miközben egyesíteni kívánta a mongolokat a saját uralma alatt. Nem járt sikerrel. Az utolsó éveiben nyugatra vonult, a Kék-tó vidékére indult, útközben találkozott a kaszással, aki pestis képében fogadta őt. Családja és szertefoszló álmok maradtak utána, és persze az arany Mahakála szobor. Mit tehettek ebben a helyzetben a feleségei? A választ alább olvashatjuk:

tegünce ligdan qutuγtu qaγan-u niyang niyang tayikeü . su tayikeü qoyar qatun . ejei qongγor . abai qoyar nilq-a qan köbegün-tei . nökür caqar cerig qoyar γurban mingγa-aca ilegüü ügei . ed tawar-iyan baraγad jobaniju . altan gür maqak'ala-yin bey-e . pak'pa lama-yin amilaγsan nigen-i jalaju yabuγsan . tegün-iyen deren-ü terigün-e jalaγad aγui yeke takil beledtün [53/54] takiju . bida qoyar belbesün qoyar nilq-a-tai . nigen yeke kümün-i sitül ügei ülü bolomui . ali jüg-tür ken-i sitüküi-yi tere jüg niγur qanduqu boltuγai kemen jalbariγad noyirsaju örlüge üjebesü . sitügen-ü niγur doron-a emün-e jüg qanduju bayiqu ba . urida-ca manju ejen boγda-yin aldar-i sonosuγsan-luγ-a neyilejü mukden-dür eciged secen qaγan-u arbaduγar on-dur erdeni-yin yüng rüng tamaγ-a-ban ergüjü daγabai ..

Ligdan kán két özvegye, Niyang Niyang és Su, két gyermekükkel Edzsej Honggorral és Abajjal kilátástalan helyzetbe került, vagyonuk elfogyott, kíséretük, katonáik száma sem haladta meg a két-háromezret. Így magukhoz vették az arany Mahakála szobrot, amit még Phagsz-pa láma készített. Egy párnára helyezték, és hatalmas áldozatot mutattak be, majd imádkoztak hozzá : - Mi ketten özvegyek vagyunk, két gyermekkel, nem lehet, hogy ne támaszkodjunk egy tekintélyes emberre. Arra nézzél, amelyik irányban van valaki, akiben megbízhatunk! Majd lefeküdtek, és mikor reggel megnézték a szobrot, akkor látták, hogy arccal délkelet felé néz, ahonnan korábban már hallották a mandzsu uralkodó fenség hírét. Így Mukdenbe mentek, és a Bölcs kán [=Hung Tajdzsi] tizedik évében (1635) az uralkodói drágakőpecsétet alázatosan átadták és behódoltak.

Hogy látták ezt a mandzsuk? Fontosnak tartották ezt a szobrot vagy sem? A XVIII. század második felében kinyomtatott A mandzsu birodalom megalapításának stratégiája c. (daicing gurun i fukjin doro neihe bodogon i bithe) más hangnemben szól erről a szoborról az 1635-ös évnél:

mergen lama . gur maha k'ala fuciki be gajime mukden de isinjiha ..

Mergen láma Mukdenbe érkezett a Mahakála szoborral.

Ez nem sok, azonban tartozik egy kommentár is ehhez a pár szavas tudósításhoz:
                         A szövegben említett Mahakála szobor az elől állóhoz hasonlóan nézhetett ki
yuwan gurun i sizu han i fonde . pakesba lama . minggan yan aisin be gur maha k'ala hunggerefi . u tai šan alin de juktehe . amala monggoi sasgiya bade gamafi juktehe . jai sereb kūtuktu lama solifi . cahar gurun de gamafi juktembihe . ede isinjifi . mergen lama . taizung hūwangdi i erdemu horon goro selgiyebufi . geren gurun be dahabufi . turun kiru be wasihūn forobure jakade . cahar han alime gaihakū burulaha . abkai forgon musei gurun de oho be safi . fucihi be gajime dahame jihe ..

A Juan birodalom Sizu [=Kubiláj] császárának idejében, Phagsz-pa láma ezer uncia aranyat megolvasztva öntötte ki a Mahakála szobrot. Később az Ötormú hegyen [=五台山, mongolul tabun üjügür-tü/serigün tungγalaγ aγula] áldoztak a szobornak, majd a mongol hódoltság alá tartozó Szaszkják földjére vitték, és ott részesítették tiszteletben. Majd Sereb kutugtu a csahar-mongolokhoz vitte és ott áldoztak neki. Taizong Huwangdi [=Hung Tajdzsi] érdemei és tekintélye messze földön ismertté vált, minden népet behódoltatott, hatalma felvirágzott. A csahar uralkodó nem bírt vele szembeszállni, elmenekült. Megértette Mergen láma, hogy az Ég nekünk [=mandzsuknak] adta a hatalmat, így a szobrot magával hozva behódolt.

A mandzsuk szemében a szobor hozzájuk kerülése csupán egy jel volt a sok közül, amit az Ég adott, mutatva, hogy őket támogatja és megérettek ők az uralkodásra. Másrészt a szobrot egy láma hozta magával, és nem Ligdan özvegyeivel érkezett. A mandzsuk egy külön templomot építettek később ennek a szobornak, mára az eredeti szobor elveszett (ellopták).
  Ahogy előbb láttuk a mongol emlékezet a behódolásuk egyik okának ezt a szobrot tartja, azonban mandzsu szemszögből ennek a szobornak gyakorlatilag semmi jelentősége sem volt. A kortársak is így gondolhatták, mivel mire a mandzsuk kezébe ért a szobor, addig a mongolok egy részének (a Góbi sivatagtól délre lakókról van szó) a behódolása már befejeződött.
  Egy tárgy – két nézőpont.

A mandzsu birodalmat 1636-ban Hung Tajdzsi (1626-1643) teljesen átszervezte. Úgy gondolta, hogy káoszhoz vezet az, ha tíz birkának kilenc pásztora van. Az egyeduralom lebegett a szeme előtt, amivel szembe ment néhai apjának, Nurhacsinak a politikai elképzelésével, aki szerint egy ember nem lehet olyan bölcs, mint több, így a hatalom családon belüli megosztást tartotta követendőnek.
  A birodalom átalakítása 1636 nyarának elején történt meg szimbolikusan. A mandzsu udvarba, Mukdenbe összegyűltek a mandzsu uralmat támogató előkelők, voltak mandzsuk, kínaiak és mongolok is. Majd mandzsu, mongol és kínai nyelven megírt beadványban kérték Hung Tajdzsit, hogy vegyen fel egy méltóságos címet, azaz legyen uralkodó (a címe Sure Han (~Bölcs kán) helyett Wesihun Erdemungge (~Tisztelt/Előkelő Erényes) lett). Ez többek között azért kellett, mert a birodalom neve megváltozott, és így az új birodalom elvi síkon uralkodó nélkül maradt.
  A kérésre Hung Tajdzsi válaszát megőrizte egy kortárs mongol feljegyzés, és a 18. században kiadott, A mandzsu birodalom megalapításának stratégiája (daicing gurun i fukjin doro i neihe bodogon i bithe) c. műben is megtalálható:

ere udu aniya ci ebsi . geren beile ambasa suwe mimbe dorgi tulergi be elhe tobume dasaha . amba doro mutebuhe . wesihun colo be alime gaireo seme dahūn dahūn i wesimbuhe . bi dergi de abkai gūnin de acaburakū ojorahū . fejergi de niyalmai mujile de acaburakū ojorahū seme . tuttu marame ohaku bihe . te geli suweni geren i gūnin be efuleme marame baharakū ofi . gisun dahaha . bi wesihun colo be alime gaici . ubui nonggime geleme ??? . gurun i jalinde jobome . doro be kiceme . dasarakū doro bio gūnin isinarakū endebure ??? babe abka aisilame sambi

Előkelők! Az elmúlt néhány évben újra és újra mondtátok nekem, hogy mindenhol békét teremtetve uralkodom, erős hatalmat építettem ki. Kértétek, hogy fogadjam el a méltóságos címet. Nem mondhatok ellen a fenti Ég akaratának, nem mondhatok ellen az Ég alatt élő emberek szándékának, így nem utasíthatom ezt vissza. Most nem fogok megint ellenkezni az akaratotokkal, engedelmeskedem a kéréseteknek. Amint fölveszem a méltóságos címet, kétszeresen fogok igyekezni, a birodalomért erőmet fogom megfeszíteni, rendre fogok törekedni. Senki sem fogja az gondolni, hogy zűrzavar lenne itt. Az Ég fog ügyelni hibáimra.

Hung Tajdzsi válaszából hatalmas (ál)szerénység árad. Ő valójában nem is akart uralkodó lenni, de egyszerűen nem mert ellenszegülni a kérésnek. Valószínűleg a kérés nem érte váratlanul, minden jó előre le volt zsírozva.
  Abból a szempontból érdekes, hogy miből meríti a legitimizációt: Ég akarata és az emberek (allattvalók) szándéka. Nem hivatkozik holmi megtalált régi pecsétre, szoborra vagy bármi más tárgyra. A hatalom csupán az Égből és az alattvalókból fakad.

A mongolokkal foglalkozó történelemkönyvek általában úgy tálalják az eseményt, hogy 1636-ban a Góbitól délre lakó mongolok uralkodójuknak választották Hung Tajdzsit. Ezzel az a probléma, hogy nem 1636-ban, hanem a húszas évektől kezdve folyamatosan hódoltak be egymás után a különböző mongol törzsek a mandzsuknak. A folyamat a harmincas évek elejére befejeződött, azaz ennek a 36-os „kánválasztásnak” igazából semmi gyakorlati jelentősége sem volt a mongolok szemszögéből. Azt is gyakran olvashatjuk, hogy a mandzsukhoz került Dzsingisz pecsétje, illetve egy 13. századi aranyból készül Mahakála szobor, és e két tárgy lett volna a kulcs a mongolok feletti uralomhoz. Ez az állítás téves, kései kommentárokból fakad.
  Bárhogy is van, nem a szerénység volt jellemző a Mandzsu birodalomra, sem az uralkodóira.

Ha rövid a kardod, akkor told meg egy lépéssel! - ez a mondás ismerős lehet mindenki számára, de van-e más megoldás? Ha rövid a kardod, akkor vesd be az öt elem tanát! - mondhatnánk így is az alábbi mongol kézirat tanácsa szerint. Nyilván mindenki győzni szeretne, lehet próbálkozni mindenféle ráolvasásokkal, de vannak más módszerek is, íme:

basakü qara jiruqai-yin egüden-ece yabudal cerig ba ciγulγan naγadun melje(l)ge terigüten-i darusuγai kemen küsegcid-de keregtü ubadis anu .. ali g'araγ-un edür bolbasu . mön edür-deki g'araγ-un dayisun-i daru .. g'araγ-un eki-yi emüs .. g'araγ-un nökör-i [2a/b] aman-du oroγul .. g'araγ-un köbegün-iyer bosud-i doroyitaγuluγ=daqui ..  egün-e üligerle=besü .. nima g'araγ-un edür γal-un maqabod mön-ü tula .. γal-un eki modo tula .. noγuγan öngge-tei-yi emüsü … γal-un dayisun usun tula qara öngge-tei-yi door-a-ban debeskü ba . qara morin unuqu [2/3] γal-un nökür temür tula caγan idegen-i idekü ba . qamur [=qabur] oroqu caγan-iyar sürci .. γal-un köbegün široi tula šara kib-un darbalγ-a ba qara öngge-tei-yi arun-daγan uyaju odbasu dayisun ba naγadun ciγulγan qamuγ melje(l)ge-yi erke-[dür]-[3a/b]-iyen oroγulju busu g'araγ-i egüber üligerlebesü kilbar medemüi .. ..

Hasznos varázspraktika a fekete asztrológia tanításaiból azoknak, akik ellenségen vagy össznépi játékokon szeretnének győzedelmeskedni: amelyik bolygó napja van, annak a bolygónak az ellenségét tipord; a bolygó táplálóját öltsd magadra; a bolygó párját fogyaszd; a bolygó gyermekével minden mást legyőzöl.
  Például: a nap napja a tűz elemhez tartozik. A tűz táplálója a fa, ezért zöld színt ölts magadra, a tűz ellensége a víz, ezért fekete színűre telepedj le, és fekete lovon lovagolj, a tűz társa a vas, emiatt fehér ételeket fogyassz, és tavasszal eső havat hints szét. A tűz fia a föld, ezért sárga és fekete színű szalagot köss a hátadra. Ha így jársz, akkor az ellenségeiden és az össznépi játékokban is győzelmet aratsz! Ha más bolygók kapcsán is ugyanígy végiggondolod a teendőket, akkor azok is könnyen meg fogod érteni.

A módszer alapja a kínai öt elem tana. Azaz van öt elem (víz, fa, tűz, föld, fém) ezek egymással kölcsönhatásban vannak (ez lehet pusztító vagy építő). Mindegyik elemhez tartoznak színek, irányok, formák stb. A hét minden napját egy-egy bolygó uralja, mindegyik bolygóhoz tartozik egy-egy elem, a vízhez és a tűzhöz kettő is.

A fenti példa alapján könnyen ki lehet számítani, hogy mit kell csinálni a többi napon (összesen ötféle van, mivel a hétfő és a szerda, illetve a kedd és a vasárnap az ugyanolyan).
  Egyértelmű, hogy ez a praktika Kínából ered, a korábban bemutatott ráolvasás eljárás pedig Tibetből. Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen volt a „hagyományos” mongol eljárás a győzelem elősegítéséért? Valószínűleg sámánkodtak, vagy csak egyszerűen közelebb léptek/távolabbról nyilaztak. Valójában szerencsétlen dolog így feltenni a kérdést, mivel a mongol kultúrát (ahogy mást is) úgy lehetne a legjobban definiálni, hogy különböző kultúrák/hatások sajátos keveréke. Így meg lehet keresni és találni a szibériai halász-vadász, a türk nagyállattartó nomád, a kínai filozófia, a tibeti buddhista és más kultúrák, eszmerendszerek lenyomatait, párhuzamait.
  A kézirat elolvasása után inkább azt mondhatnánk, hogy többet ésszel, mint erővel!

1634 első napjaiban a Góbi sivatagtól délre lakó mongolok érkeztek a mandzsu udvarba, hogy szokásos újévi jókívánságaikat elmondják, és ajándékokkal kedveskedjenek az uralkodónak, Hung Tajdzsinak. Az ünnepek lezajlottak, mindenki bizakodóan tekintett a jövőbe.
  A mandzsu feljegyzések szerint Hung Tajdzsi, látva, hogy a mongol területeken semmiféle törvény sincs, és nem tudnak elszakadni a rossz szokásoktól, nagy kegyesen törvényeket hozott és adott a mongoloknak. A törvényből csak 4 cikkely maradt fenn, ezek is csak egy mandzsu forrásban olvashatóak, így nem csoda, hogy ezek a rendelkezések eddig teljesen elkerülték a kutatók figyelmét. Az első kettő különösen érdekes, családjoggal foglalkozik:

1. § eigen noho hehe be durime gaifi . gūwa niyalma de buci . sunja temen susai morin gaimbi . hehe be gaiha niyalma de nadan uyun gaifi . eigen de bumbi .

2 . §eigen noho hehe de latufi . da ejen ci jailame ukaci . haha hehe be gemu wafi . terei boigon hethe be gaifi hehei eigen de bumbi .

1. § Ha valaki elrabol egy férjezett asszonyt, és odaadja valaki másnak, akkor ötven tevét és negyven lovat vegyenek el tőle. A férfitől pedig, akihez az asszony került, hétszer vegyenek el tőle kilencet [=négy nagy- és öt kistestű jószág] és adják a férjnek.

2 . § Ha valaki elcsábít egy férjezett asszonyt, majd a nő elhagyja férjét, akkor öljék meg mindkettőt, és a csábító családja, vagyona a férjé legyen.
                                          veszedelmes viszony, ami könnyen balul sülhet el

A két paragrafus alapvetően ugyanaz: egy asszony, aki a férjtől elszakadva egy másik férfival áll össze. A különbség a kettő között, hogy az asszony akarta-e vagy sem. A férfi, akihez az asszony kerül mindkét esetben büntetve van, ha tevőleges szerepet játszott a csábításban, akkor halállal. Az asszony csak akkor nem kap büntetést, hogy ha erőszakkal, akarata ellenére került egy másik férfi karjaiba, ellenkező esetben rá is halál várt. Másrészt az is látszik, hogy nyugodt szívvel lehetett hajadonokat rabolni, illetve kereskedni velük, de aki már összeházasodott, az már nem volt szabad préda.
  Figyelemre méltó még az is, hogy mongol jogi terminológia szerepel benne, az egyik büntetési tételnél szereplő kilenc (yisü, = négy nagy- és öt kistestű jószág), ami a későbbi mongol törvényekben gyakran felbukkan.
  Azonban a törvény legnagyobb érdekessége az, hogy egyáltalán létezik. Nyilván csak a saját alattvalóinak ad törvényeket egy uralkodó. Ha kinyitunk egy történelemkönyvet, akkor azt olvashatjuk, hogy a Góbitól délre lakó mongolok 1636-ban hódoltak be a mandzsuknak. Való igaz, hogy ekkor választották meg a mandzsu uralkodót a saját kánjuknak, azonban, hogy ha jobban körbeszaglásszuk a 17. század első felével foglalkozó forrásokat, akkor azt találjuk, hogy már a 17. század első éveitől kezdve szállingóznak a behódoló mongolok a mandzsu udvarba. Az 1636-os kánválasztás a kortársak szemében nem volt korszakhatár.
 A források hiánya miatt elég nehéz pontos képet festeni a 17. század első felei mongol családi életről, de nagyon úgy tűnik, hogy elég gyakran váltogathatták a partnereket, ami ellen szigorúan fel kellett lépni. Természetesen ebből a két paragrafusból nem lehet sok következtetést levonni, de az látszik, hogy a családi tűzhely melegét, sérthetetlenségét akkor is sokra becsülték (legalábbis elméletben).

Mandzsu történeti művek olvasásakor érdekes dolgokra lehet bukkanni, pl. egy-egy olyan kifejezésre, amivel még sehol sem találkozott az ember, illetve olyan történeti megközelítéssel, ami felettébb furcsa. A Mandzsu birodalom megalapításának stratégiája c. (daicing gurun i fukjin doro neihe bodogon i bithe) mű idéz egy érdekes mondatot Hung Tajdzsi (1626-1643) szájából:

seibeni monggo ejen ini amban jui monggo gisun be tacire be ubiyame . gebu be neneme lama i gurun i gisun arara jakade . gurun i doro wasikabi ..

Régen a mongol uralkodó, az előkelői és a  fiai nem szerettek mongolul tanulni. Majd mivel a lámák birodalmának nyelvét kezdtek nevet adni [a gyerekeknek], összeomlott a [mongol] birodalom rendje.

Ez a kis mondat több kérdést is felvet, ki volt a szóban forgó mongol uralkodó? Felmerülhetne Dzsingisz neve, azonban mivel ő egész biztos, hogy mongolul beszélt és a birodalom nem is hanyatlott, hanem virágzott, ráadásul a tibetiekkel - amire utal a lámák birodalma - sem volt erős kapcsolata, így ő kizárható. Lehetne talán Kubiláj, aki jó kapcsolatot ápolt a tibeti lámákkal, egy új írást is bevezetett, ami a tibetiből eredeztethető, viszont nem omlott össze a birodalom az ideje alatt, hanem inkább virágzott. Felmerül még Togon Temür kánnak a neve, aki a Kínát is uraló Jüan birodalom utolsó uralkodója volt, róla, illetve az ő idejéről vannak olyan sztorik, hogy a lámáknak túl nagy lett a befolyásuk, talán itt erre találunk utalást. Togon Temür alatt annyira lehanyatlott a mongolok ereje, hogy kiűzték őket Kínából 1368-ban. Másrészt a 14. században volt divatban az, hogy a mongol uralkodók tibeti nevet adnak a csemetéiknek. Így talán rá utalhat a fenti mondat.
  Lehet valaki más is a fenti három kánon kívül, azonban csak ők hagytak mélyebb nyomott a mongol történeti emlékezetben, így feltehetően egyikőjükről lehet szó. Párhuzamos szöveg(ek) nélkül, illetve addig, míg erre az eseményre nem kerül elő újabb utalás, nem lehet lezárni ezt a kérdést.

                       ennek a képnek valószínűleg semmi köze sincs a lámák birodalmához