ennivaló egy jószág – gondolta a farkas mielőtt kitátotta a száját
Mit lehet tenni a farkasok és egyéb éhes vadállatok ellen, akik a birkáinkra fenik a fogukat? A kérdést már nagyon rég feltették, rengeteg dologgal kísérleteztek, pl. az alábbi praktikával is. A mongolok lelkében a buddhizmus békésen megfért a hagyományos hiedelemvilágukkal, a régi bevált eljárásokat felturbózták pár tibeti ráolvasással, mantrával, amitől sokkal erősebbek lettek – elvileg. Az alábbi ábra egy mágikus eljárásokat tárgyaló kéziratban volt (sajnos hiányzik az első és utolsó lapja, így nem tudom mi lehetett a kézikönyvecske címe).

A mongol magyarázat az ábrához:

ene kemebesü mal adaγusun-dur qadabasu cinu-a ariyatan-yin qoorlal ama-yi boγoqu

ez pedig a következő: ha egy állatra feltűzöd [egy fecnit ezzel az ábrával] akkor ez, a ragadozók kártékony száját összeragasztja

A tibeti szöveget, ami a farkashátasállat hátán van, azt valaki ráérő idejében megfejthetné, és a farkason farkasoló lény azonosítása is pillanatnyilag problémás.
   Az eljárás kapcsán felmerül a kérdés, hogy mikor keletkezhetett. Nyilvánvaló, hogy a ragadozók elleni varázspraktikák az állattartás kezdeti szakaszán már megjelenhettek. A papírra rajzolt ábrák használata azonban nem lehet ősrégi, ennek oka, hogy a XV-XVII. században mongol területeken nagyon nagy papírhiány volt, emiatt egyébként mindenféle alternatív anyagra is írtak (pl. nyírfakéregre). Másrészt az írott szövegbe vetett hit valószínűleg csak a buddhizmus térhódításával jelent meg, illetve erősödött meg, mert a korábbi sámánoknál hagyományosan nem volt írásbeliség. A fentiekből következik, hogy az említett módszer a XVII. század előtt valószínűleg hiányzott a mongol pusztákról, valószínűleg csak a XVIII-XIX. században terjedhetett el széles körben a használata.