Mit lehet tenni a civakodó gyerekekkel? Szép szavakkal, esetleg pofonokkal lehet lecsillapítani őket. A verés nem hagy nyomott az írott hagyományban, de ha szép szavakkal csitítja el valaki a viszályt, akkor van esélye, hogy szavai fennmaradjanak. A pofon arcra, a szavak papírra valóak.
Dzsingisz kán egyik ősének, a szépséges Alan-goának több gyereke is volt már, mikor meghalt a férje. Azonban özvegységében is született gyermeke. A jövevényeket nem fogadták szívesen a testvérek, ahol csak lehetett marták őt. Alan-goa megelégelte ezt, adott a fiainak egy-egy nyílvesszőt, amit könnyen eltörtek. Majd több nyílvesszőt adott nekik egyszerre, ezt már nem tudták eltörni. Ezzel a példával mutatta, hogy csak akkor lehetnek erősek, ha mindnyájan összefognak.
Ez a történet a legtöbb mongol történeti műben valamilyen formában szerepel. Dzsimbadordzsi XIX. század közepén írta meg a Bolor toli (Kristálytükör) című történeti művét. Amikor az Alan-goás történethez ért úgy érezhette, hogy valamivel fel kell dobnia a művét, aminek a korai időkkel foglalkozó része gyakorlatilag nem más, mint a már meglévő művek összeollózása volt. Valamit még hozzá szeretett volna tenni ehhez a történethez, ezért egy tanverset adott Alan-goa szájába. Ennek a tanversnek a forrása valószínűleg nem írásos anyag volt, hanem szóbeli, mert több helyen is beszélt nyelvi alakban szerepelnek szavak. Az egész művében (aminek egyik modern kiadása majdnem 600 oldal) ez az egyetlen vers szerepel. Ennyi bevezető után lássuk a tanverset, aminek egyik fő gondolata a testvéri szeretet. Ez gyakran bukkan fel a mongol hagyományban, a testvéri torzsalkodás mindennapos dolog lehetett. Amint látható a vers négy soros, fejrímes szakaszokból áll. A magyar fordítás az eredeti vers szépségeinek csak halovány árnyképe.
ene metü kümün bolun törögsed
erdem bilig uqaγatai bolbacu
elberil-i [=elberel-i] osoldaqu boluγci
ene jidkür [=cidkür] omoγ-aca bolun bui ..
kümün mön kü adali[-]ban toγomui .
kücir sayin-yi busu kemen sedkimüi .
küsel omoγ sinuqai-i tebcejü [=tebcijü]
kündü jirum örösiyel-i soruγtun ..
ene bey-e üküküi-dür kürbei nai .
erkim ayas jegün jüg-tür qandubai .
erke ügei tere mör-i daγaγaγtun .
erdem-ten-e nögücejü yabuγtun ..
sayin-i surcu yabubasu mandumui .
samaγabar [=samaγun-iyar] yabubasu sönömüi .
sanaγ-a-yi ünen cing-dür kürgegtün .
saruul [=saraγul] gegegen batu mergen boluγtun ..
degedüs-ün aldar ner-e-yi iledke .
deregedeki aq-a düi-i [=degüü-yi] quriy-a .
ded-tür inu irgen-iyen asar-a .
delekei-i engke boluγad bayasq-a .
kerbe maγu qarangγui-dur unaju .
kereg ügei qargis omoγ bariγad .
kerüül [=keregül] cöökel[?] üiledbesü
köbegüd kejiy-e cu kümün busu bolumui ..
örösiyel jirum büküi kümün-dür
öljei qutuγ ögkü bolai .
tngri-yi ünen-iyer süsügleged sitügtün .
ülü martan kiciyejü yabuγtun .
békés egyetértésben lelgelésző piciny pacik
Eszesek, okosak vagytok,
Eképpen születtetek embereknek.
A tiszteletet belőletek kiirtó démon
Az önhittségetekből keletkezett.
A hozzá hasonlóakat követi az ember,
A jót és a rosszat megkülönbözteti.
Becs- és hatalomvágyat vessétek el,
Megbocsátást, egyetértést tanuljatok!
Ezt az emberi testet is eléri a halál,
Életútjaitokon a kiválóság felé haladjatok,
Kényszer nélkül kövessétek ezt,
Kiváló bölcsekkel barátkozzatok, társuljatok!
Ha a jót követitek, felemelkedtek,
Ha a rosszat követitek, elvesztek.
A gondolataitok igazak, őszinték legyenek,
Tiszta értelmű, ragyogó bölcsek legyetek.
Az ősök hírnevét ápoljátok,
A rokonságotokat egybe tartsátok,
A népeteket ellenségtől védelmezzétek,
A világot békével örvendeztessétek!
Ha sötét tudatlanságba zuhantok,
Ha oktalan, kegyetlen gőgötökbe süllyedtek,
Ha zavart, viszályt keltetek,
Akkor, fiaim, ti sosem lesztek emberek!
Megbocsátás mindenkinek
Megelégedést, boldogságot ad.
Égben őszinte, tiszta szívvel bízzatok,
El nem feledve szavaimat eltökélten járjatok!
Ehhez nincs is mit hozzátenni, teljesen egyértelmű és világos a vers.
Alan-goa tanítása
2011.06.15. 11:42 Kápolnás Olivér
2 komment
Címkék: mongol összefogás testvéri szeretet bolor toli alan goa
A bejegyzés trackback címe:
https://bicig-bithe.blog.hu/api/trackback/id/tr262985688
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2011.08.23. 08:04:08
Szép estét mindenkinek!
Szeretném megkérni ha valaki Mongóliába él az itt lévők közül vagy ismer olyan magyart aki kint él vegye fel velem a kapcsolatot a beatriche30@citromail.hu email címen.
Férjem már öt hónapja kint dolgozik Mongóliába és mivel a munkája révén ott éli le az év java részét 11 hónapot szeretnénk utána kiköltözni gyerekekkel de sajnos nem tudjuk mi ennek a folyamata hova és kihez forduljunk.
Előre is nagyon szépen köszönöm
Üdvözlettel további szép estét Alpekné Kertész Beatrix
Szeretném megkérni ha valaki Mongóliába él az itt lévők közül vagy ismer olyan magyart aki kint él vegye fel velem a kapcsolatot a beatriche30@citromail.hu email címen.
Férjem már öt hónapja kint dolgozik Mongóliába és mivel a munkája révén ott éli le az év java részét 11 hónapot szeretnénk utána kiköltözni gyerekekkel de sajnos nem tudjuk mi ennek a folyamata hova és kihez forduljunk.
Előre is nagyon szépen köszönöm
Üdvözlettel további szép estét Alpekné Kertész Beatrix
tenegri 2012.06.12. 08:56:22
@: Leginkább a budapesti mongol nagykövetséget lenne célszerű megkeresni a vízum- és tartózkodási feltételek miatt (hosszabb tartózkodáshoz nem lesz elég a sima turistavízum):
1022 Budapest, Bogár utca 14/C
212-5904
mongolemb@t-online.hu
Hasznos lehet még a mongol "bevándorlási hivatal" honlapja (van angol változata):
www.immigration.gov.mn/?vlang=en
Itt van a hosszabb tartózkodáshoz szükséges iratok listája (ez alapján elvileg a kint dolgozónak kell kérnie, s az ő kérelméhez kell csatolni a család adatait is) :
www.immigration.gov.mn/isnpdc/npdcinfo.php?vfile=long_term&Itemid=320
Sajnos az ulánbátori magyar nagykövetséget néhány éve megszüntették, így esetleg még a pekingi követségen lehet próbálkozni információszerzéssel, mert a kínai nagykövetség van akkreditálva Mongóliába is:
www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/CN/HU
1022 Budapest, Bogár utca 14/C
212-5904
mongolemb@t-online.hu
Hasznos lehet még a mongol "bevándorlási hivatal" honlapja (van angol változata):
www.immigration.gov.mn/?vlang=en
Itt van a hosszabb tartózkodáshoz szükséges iratok listája (ez alapján elvileg a kint dolgozónak kell kérnie, s az ő kérelméhez kell csatolni a család adatait is) :
www.immigration.gov.mn/isnpdc/npdcinfo.php?vfile=long_term&Itemid=320
Sajnos az ulánbátori magyar nagykövetséget néhány éve megszüntették, így esetleg még a pekingi követségen lehet próbálkozni információszerzéssel, mert a kínai nagykövetség van akkreditálva Mongóliába is:
www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/CN/HU