mongγol bičig & manju bithe

Hérodotosz írja a szkítákról (IV/72), hogy az előkelő halott mellé kísérőket küldtek  atúlvilágra. Ezt a szokást később a volgai Bolgárokról és a Mongolokról is feljegyezték. A XIII. századtól kezdve a forrásokból eltűnnek ezek az adatok (én legalábbis nem ismertek későbbi adatot, Indiát most ne számítsuk ide), vajon ez a szokás is eltűnt volna? Nem.
  1603-ban a (proto)mandzsu Nurhacsinak meghalt az egyik felesége, akinek a temetéséről van egy érdekes adat:

taizu sure beile haji fujin ofi delheme yadame . fujin i takūraha duin sain hehe be dahabuha .

Nurhacsi, mert szeretett felesége meghalt és szomorúság emésztette, elkísértette őt [a túlvilágra] négy nemes lánnyal, akik a feleségének szolgáltak.

Az idézet a manju i yargiyan kooli (~Mandzsuk igaz története) c. mű első, azaz az 1635-ös kiadásában szerepel, a későbbi, kissé átdolgozott változatokból hiányzik a mondat második fele! Valószínűleg már maguk a mandzsuk sem tartották szalonképesnek ezt a szokást, pedig a későbbi erőteljes sinizálódás ellenére rengeteget megőriztek a régi „pogány” kultúrájukból.
                                   Ők már valószínűleg kisérők nélkül léptek át a túlvilágba