A középkori európai források a keletről érkező nomád népek kapcsán többször is említik a vérivás szokását. Sevillai Izidor (560-636) így ír erről:
Adeo autem haec gens horrida est, ut cum famem in bello fuerit passa, venam tangat equi, et sic excludat hausto sanguine famem.
Ez a nép [hun] olyan iszonytató, hogy mikor háborúban éhség gyötri őket, akkor felvágják a ló erét és így, a vér ivásával csillapítotják éhségü
ket.
A vérivás szokását általában kitalációnak tartják, főleg amiatt mert gyakran olyan cselekedetek társaságában említik, amik nyilvánvalóan kitalációk, mint pl. csecsemők vacsorára való elfogyasztása.
Nemrégen azonban találtam egy érdekes adatot a dai yuwan gurun i suduri-ban (erről a letehetetlen műről volt már szó korábban). Egy mongolról írja ezt, mindenféle felháborodás és utálkozás nélkül:
jugŭn de jedere jeku lakcafi hunin niman i huhun be sirifi omime temen be tokome senggi be gaifi jeme enteheme oitobufi bisirede
Az úton elfogyott az élelme, ezért juhok tőgyéből fejt tejet és megvágott tevék kibuggyanó vérét itta, hosszú ideig szűkölködött.
Ezt a részt a dai yuwan gurun i suduri szerzője valószínűleg a Mongolok Titkos Története 151. részéből merítette. Sajnos egyenlőre nem tudok több keleti forrást idézni, ami a vérivásról szólna. Azonban, ennek az egynek hatására is már úgy érzem, hogy Izidor leírásnak lehetett alapja.
Egyébként vért inni nem rossz, nekem a kedvencem a Bikavér, az egri :)
